A magyar futball bajnoki rekordjai

MAGYAR FUTBALL

NB1

REKORDOK

A magyar futball első osztályú bajnokságainak rekordjai

A labdarúgásunk ugyan ma már nem a régi dicsfényében tündököl, de szerencsére számos kiemelkedő eredménnyel büszkélkedhet. Ebben a cikkben a magyar futball 1901 óta tartó első osztályú bajnokságainak (a 2017/18-as idénnyel bezárólag eddig 114 hivatalos, egészében lejátszott bajnokságra került sor) rekordjait mutatom meg.

A kezdetek

Az élvonal első mérkőzésére február 17-én került sor (XIV. ker.Millenáris Sporttelep), melyen a későbbi bajnokcsapat, a piros-fehér mezben játszó BTC 4–0-s arányban múlta felül a zöld-feketében pályára lépő BSC-t.

manno militiades - magyar futball

Manno Miltiades (forrás: wikipédia)

Az első gól szerzője: Ray Ferenc (BTC, 30. perc)

Az első mesterhármas: Róka János (BTC, már az első meccsen)

Az első játékvezető: Speidl Zoltán

Az első bajnokcsapat a Budapesti TC lett, amelynek tagja volt Hajós Alfréd, az első olimpiai bajnokunk is.

Az első gólkirály: Manno Miltiades 17 gól (6 mérkőzésen), ami egyben a legjobb gólátlagnak számít egy idényben azóta is.

Az első két évben (1901, 1902) mindössze 5 csapat indult, ráadásul mindkét évben egy-egy vissza is lépett a küzdelmek során, ez számít a legkisebb mezőnynek az első osztályú bajnokságokban.

1909 október 3-án került sor az első országos bajnoki döntőre a Kassai AC és Budapest bajnokcsapata között a Millenáris-pályán:

Ferencvárosi Torna Club – Kassai Athletikai Club 11:0

Ugyanis külön bajnokságban szerepeltek a budapesti és a vidéki csapatok, ami egy darabig még így is maradt, hisz az eredményből is látható, hogy igen nagy volt közöttük akkor még a különbség.

1926/27-ben vezették be a nyílt profizmust és ezzel egy időben első alkalommal vidéki csapatok is indultak az NB1-ben. A két úttörő a Sabaria LSZ és a Bástya Szegedi AK.

Az első vidéki csapat, amelyik bajnoki címet nyert a Nagyváradi AC volt, az 1943/44-es idényben, mely a második világháború határváltozásai miatt játszott a magyar bajnokságban.

A legtöbb szezonban szereplő csapatok:

Ferencvárosi TC – 114 szezon
Újpest FC – 112
MTK Budapest FC – 107
Budapest Honvéd FC – 103
Vasas SC – 88
Győri ETO FC – 69

Legtöbb bajnoki cím klub szerint:

Ferencvárosi TC: 29x először: 1903, legutóbb: 2016 
MTK Budapest FC: 23x először: 1904, legutóbb: 2008
Újpest FC: 20x először: 1930, legutóbb:1998
Budapest Honvéd FC:14x először: 1950, legutóbb: 2017
Debreceni VSC: 7x először: 05, legutóbb: 2014
Vasas SC: 6x először: 1957, legutóbb: 1977

A legtöbb mérkőzést az első osztályban az Újpest játszotta, a 2017/18-as idény végén 3026-nál jártak.

Az egymás után következő legtöbb bajnoki címet, szám szerint 10-et az MTK szerezte 1913 és 1925 között.

mtk 1920
Az MTK csapata 1920-ból (forrás: IFFHS)

Az első osztályban legtöbbször szerepelt játékosok (2016. jan. 15-i állapotok):

1. Végh Zoltán 1989–2012 csapatai: Veszprém, Rába ETO, BVSC, Vasas SC, MTK Hungária, Videoton FCF, MTK Budapest, Vasas SC, Ferencvárosi TC – 570x szerepelt
2. Kuttor Attila 1988–2010 csapatai: Videoton SC, Győri ETO, MTK Hungária, Videoton FCF, Diósgyőri FC, MTK Hungária, Debreceni VSC, Balaton FC, Videoton FCF, BFC Siófok, Haladás – 560x
3. Illés Béla 1986–2006 csapatai: Haladás VSE, Kispest Honvéd, MTK Budapest – 540x szerepelt
4. Szabó György 1965–1983 csapata: Tatabányai Bányász – 510x (ezzel ő az első az egy csapatban legtöbbször nb1-es mérkőzést játszó játékosok sorában).
5. Szűcs Lajos 1994–2015 Újpesti TE, Ferencvárosi TC, Lombard Pápa – 486x 
6. Szusza Ferenc 1940–1961 csapata: UTE, Újpesti Dózsa – 463x

Végh Zoltán kapus
Végh Zoltán (forrás: wikipédia)
Schlosser Imre - magyar futball
Schlosser Imre (forrás: wikipédia)

A legtöbb bajnoki arannyal büszkélkedő játékosok:

1. Schlosser Imre – 13 (7 FTC, 6 MTK, 1906-1927 között)
2. Kertész Vilmos – 9 (MTK, 1913-1924 között)
    Nyúl Ferenc – 9 (MTK, 1913–25 között)
    Braun József – 9 MTK 1916–25 között
    Mándi Gyula – 9 MTK, Hungária 1919-37 között
    Dunai Ede – 9 Újpesti Dózsa 1969–79 között
    Fazekas László – 9 Újpesti Dózsa 1969–79 között
    Nagy László – 9 Újpesti Dózsa 1969–79 között
    Tóth András – 9 Újpesti Dózsa 1969–79 között
    Zámbó Sándor – 9 Újpesti Dózsa 1969–79 között

A legtöbb csapattal bajnok játékosok:

Három labdarúgó van, akinek ez három klubbal is sikerült az első osztályú bajnokságokban:

Füle Antal
1988–89: Bp. Honvéd
1993–94: Vác
1996–97: MTK

Orosz Ferenc
1992–93: Kispest-Honvéd
1996–97 és 1998–99: MTK
1999–00: Dunaújváros

Zavadszky Gábor
1994–94 és 1995–96: FTC
1999–00: Dunaújváros
2002–03: MTK

A legtöbb gólt szerző játékosok (2014 október 3-i állapotok)

1. Szusza Ferenc 1940–1961 között UTE, Újpesti Dózsa, 393 gól 462 mérkőzésen, átlag: 0,85 
2. Zsengellér Gyula 1935–1947 között, Salgótarjáni BTC, UTE 387 gól 327 mérkőzésen, átlag: 1,18
3. Schlosser Imre 1906–1927 között, Ferencvárosi TC, MTK, 361 gól 258 mérkőzésen, átlag: 1,40
4. Takács II József 1920–1938 között, Vasas SC, Ferencvárosi TC, 359 gól 221 mérkőzésen, átlag: 1,62
5. Puskás Ferenc 1943–1956 között Kispesti AC/Bp. Honvéd SE, 358 gól 349 mérkőzésen, átlag: 1,03
6. Sárosi György 1931–1948 között,  Ferencvárosi TC, 351 gól 383 mérkőzésen, átlag: 0,92

Legtöbb gólkirályi cím: Schlosser Imre 7x (FTC: 1908–09, 1909–10, 1910–11, 1911–12, 1912–13, 1913–14; MTK: 1916–17)

Legtöbb góllal gólkirály: Deák Ferenc 66 góllal (Szentlőrinci AC: 1945–46)

Legkevesebb góllal gólkirály: Manno Miltiades 10 góllal (Budapesti TC: 1902)

Deák Ferenc - magyar futball
Deák Bamba lövéshez készül

Az egy mérkőzésen legtöbb gólt szerző játékos: Károly Jenő. A magyar futballista az MTK színeiben, 1905. október 15-én a MAFC elleni összecsapáson 11-szer volt eredményes. A végeredmény amúgy 15-1 lett az MTK javára. 

A nézőszám rekordok

Legnagyobb átlag nézőszám egy bajnoki idényben: 17 151 néző (1955)
Legalacsonyabb átlag nézőszám egy bajnoki idényben: 1332 (1916/17)
Legnagyobb nézőszám magyar bajnokin: 1955.03.27. 6. forduló Budapesti Honvéd SE – Budapesti Kinizsi SE (mai FTC) 98.000 a Népstadionban
És érdekessségképpen a legnagyobb nézőszám a II. osztályban: 1964.05.31. 12. forduló Láng Vasas SK – BVSC 55.000

A magyar futball első ultra csoportja a kispesti Ultra Red Boys, mely 1991 novemberében alakult meg. 

ultra red boys kispest - magyar futball
AZ Ultra Red Boys Kispest 1995-ben (forrás: fanatics.blog.hu)

A magyar futball bajnokság egyéb rekordjai:

A Szombathelyi Haladás a legnagyobb ingázó (az RSSSF statisztikái szerint): 14 feljutást és 12 kiesést számlál (ebben benne van a Lombard Haladás-Lombard Pápa „kavarodás” is).

A Magyar AC az 1906/1907-es idényben a magyar futball történetében elsőként – hivatásos edzőt alkalmazott Gillemot Ferenc személyében

A 2009–10-es idény volt az első olyan szezon a magyar első osztály 1901 óta íródó történetében, hogy nem végzett budapesti csapat a dobogón.

A 2011–12-es idényben a Debrecen lett az első vidéki csapat, amely veretlenül nyerte meg a bajnokságot.a 

bajnok debrecen - magyar futball
A 2011/12-es idényt veretlenül megnyerő Debrecent ünneplik (forrás: haon.hu)

Ez a cikk folyamatosan bővül. Amennyiben bármilyen egyéb bajnoki rekordról tudomásod van ill. az itt lévőkben pontatlanságot találsz, nyugodtan írd meg hozzászólásban!

Könyvajánló

magyar futball története könvyA magyar labdarúgás története hiánypótló munka a hazai sportszakiroda-lomban, szerzői ugyanis nem kevesebbre vállakoztak, mint hogy összefoglalják a magyar futball 120 éves történelmét.

A gazdagon illusztrált kötetek átfogó képet nyújtanak a hazai labdarúgásról a Magyar Labdarúgók Szövetségének 1901-es megalakulásától kezdve az Aranycsapat legendás sikerein át egészen napjainkig. 

A foci szerelmesei nem csupán a történelmi tényekkel és az ikonikus játékosok portréival ismerkedhetnek meg, hanem betekintést nyerhetnek az elmúlt évtizedek híres mérkőzésinek kulisszatitkaiba is, és olyan érdekességeket is megtudhatnak, mint hogy milyen focista volt az I. világháborút kirobbantó merénylet kitervelője, Gavrilo Princip.

A szerzők őszintén hisznek abban, hogy a magyar futball az elmúlt évtizedek viszonylagos eredménytelenségének dacára újra sikeres lehet, és ehhez nem kell más, mint ami a “régi idők fociját” is jellemezte: kiváló szakértelem és a játék iránti szenvedélyes elkötelezettség.

Ajánlott programok

A múzeumban a látogatók idővonalon keresztül ismerhetik meg a klub dicső múltját és történetét. 

Érdekességképpen az idővonalra „beszúrva” interaktív tableteken a korszaknak megfelelő fényképeken kaphatnak betekintést a régi időkről. Az idővonalat követően az „öltözői” folyosó látható, ahol a Ferencváros történetét 8 különböző öltözőszekrényben elevenítik fel. Itt láthatóak a régi korok mezei, cipői, valamint a kornak megfelelő tárgyak. Még érdekesebbé téve a dolgot: az öltözőszekrényekben a korszakra jellemző slágerek, illetve rádiófelvételek is hallhatóak.

  •  
    17
    Shares
  • 17
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..